Ha van élő bizonyítéka annak, hogy Magyarországon az idő nemcsak telik, hanem önmagába is visszafordul, az Pityinger László, azaz Dopeman története.
Egykor a NER legelső éveiben még az Erzsébet hídon ordította a „Bazmeget”, negyvenszer is egymás után, miközben a Milla-tüntetéseken tízezrek követelték: „Nem tetszik a rendszer!” Akkoriban a hatalom nem habozott: ügyészségi nyomozás, feljelentések, felháborodás a Himnusz feldolgozásán. Dopeman a rendszer ellensége, a szabadságért kiáltó csibész volt.
És most?
2020-as évek Magyarországa: ugyanaz az ember már a Karmelitában ül Orbán Viktor mellett, podcastban faggatja a miniszterelnököt, és a kormánypropaganda kirakatfigurája lett. Az egykori „alternatív köztársasági elnök” ma a hatalom egyik informális szóvivője.
Ez nem pusztán egy ember története. Ez tükör Magyarország politikai közéletéről.
🔹 Mert ami 2011-ben még rendszerkritika volt, az 2024-re PR-stratégia lett.
🔹 Mert amiért akkoriban Kurucinfó kampányolt, ma a Fidesz belső köre nevetve vállon vereget.
🔹 És mert a politikai hűség értékesebb lett, mint a hitelesség.
Dopeman pályája nem más, mint látlelet arról, hogyan gyúrja át a rendszer az ellenfeleit saját embereivé. Ahol egykor a Himnusz feldolgozása bűnnek számított, ma ugyanaz a figura a hatalom oltárán ül, mint a bizonyíték arra, hogy minden megvehető, minden integrálható, minden eladható.
A magyar közélet így működik: a Szerencsekerék forog, a figurák cserélődnek, de a rendszer ugyanaz marad. Egykor bazmegezés, ma baráti kézfogás. És a kérdés ott marad: vajon ki lesz a következő, akiből a hatalom kedvenc udvari bolondja válik?
