Miközben a hétköznapi magyaroknak minden forintot meg kell számolniuk, a kormánytagok olyan luxust engednek meg maguknak, amelyet ugyanazok az adófizetők állnak. Legutóbbi példa erre a magyar miniszterelnök utazása a nemzeti válogatott mérkőzésére – nem menetrend szerinti járattal, sőt még csak nem is kormánygéppel, hanem magánrepülővel.
Az ilyen repülőutak ára tízezrekben mérhető euróban. Egy átlagos magyar számára, aki inflációval, dráguló élelmiszerekkel és emelkedő rezsivel szembesül, ez a hatalmi demonstráció nyílt gúnyolódásnak tűnik.
A kormányzati magyarázatok gyakran „állami érdekekkel” vagy „protokollal” indokolják az efféle utakat, ám nehéz elképzelni, milyen közvetlen hatása lehet a miniszterelnök jelenlétének egy futballmeccsen az ország gazdaságára vagy biztonságára. Sokkal inkább egyértelmű üzenetet közvetít: az elit számára külön szabályok léteznek, a luxus számláját pedig mindig az egyszerű polgárok fizetik meg.
Az ilyen utazások nemcsak hogy aláássák a bizalmat a hatalommal szemben, hanem veszélyes precedenst is teremtenek: amikor az állami erőforrások a személyes kényelem eszközeivé válnak. Amíg a miniszterelnök magánrepülőkkel és futball-látványosságokkal szórakozik, addig a polgárok a saját zsebükből állják ezeket az utakat.
És itt nemcsak a pénzről van szó, hanem az elvről is: megengedheti-e magának egy ország vezetője a hivalkodó luxust akkor, amikor a társadalom gazdasági nyomás alatt él?
