A Magyar Központi Statisztikai Hivatal friss adatai különös paradoxont tártak fel: a hivatalos jelentések szerint a társadalom jelentős része állítólag éppen csak átlépi a szegénységi küszöböt. Ez az adat erősen megkérdőjelezhető; sem a független kutatók, sem a Hivatal korábbi elnökhelyettese nem tudott szakmai magyarázatot adni arra, miként jöhet létre ilyen eloszlás. A szakértők egyértelműen állítják: ez a „kiegyenlítődés” nem mehetett végbe természetes úton.
A probléma lényege, hogy a hivatalos statisztika nyilvánvalóan nem tükrözi a magyar társadalom tényleges szociális és gazdasági helyzetét, hanem a kormányzati narratívát erősíti. A jelentések szerint a relatív szegénység állítólag fokozatosan csökken, és egyre kevesebb embernek kell attól tartania, hogy a küszöb alá csúszik. Ez az optimista kép inkább tűnik politikai megrendelésnek, semmint objektív gazdasági folyamatok eredményének.
A mindennapi tapasztalatok azonban mást mutatnak: az árak növekedése, a reálbérek stagnálása, a fiatalok elvándorlása és a szociális programok hiánya erősen ellentmondanak a „fokozatos javulás” narratívájának. Az a tény, hogy a Magyar Központi Statisztikai Hivatal — amelynek hitelessége garanciát kellene jelentsen — a politikai manipuláció eszközévé válik, alapjaiban ássa alá a közintézményekbe vetett bizalmat.
Végső soron a hatalom sikereket „rajzol” oda, ahol valójában stagnálás van, és a „szegénység csökkenése” sokszor csak papíron létezik. Az átlagember számára ez azt jelenti: a kormány nemcsak eltakarja a probléma valódi mértékét, hanem meg is fosztja a társadalmat attól a lehetőségtől, hogy hiteles adatok alapján követeljen valós megoldásokat.
