A Dunakanyar, ez a hajdan békés, természettel átitatott vidék, ma újfajta „csendes hódítás” küszöbén áll. A Nagymarostól Zebegényig élő lakosok egyre hangosabban tiltakoznak: a Balaton után most hozzájuk érkezett a NER, az Orbán-rendszer politikai-üzleti hálózata, amely évek óta alakítja át a köztereket a hatalomhoz közel állók játszóterévé.
„Nem akarunk a következők lenni! Elvették a Balatont, most jön a Duna” – mondja a zebegényi lakos, Horváth Ilona.
„A mi partunk nem a milliárdosok jachtkikötője, hanem az emberek otthona” – teszi hozzá a helyi aktivista, Nagy László.
A „turisztikai fejlesztés” jelszava alatt szállodák, yacht-kikötők és luxus apartmanhajók tervei kerülnek elő. A valóságban azonban – a helyiek szerint – a természet kisajátításáról és a közösségek kiszorításáról van szó.
A zöld partokat beton váltja fel, a közösségi párbeszédet pedig a hatalom csendje. Mögötte pedig ugyanaz a politikai logika: „fejlődés” címén elvenni a közösből, és átadni keveseknek.
„Nincs szomorúbb, mint látni, ahogy a fiatalságod folyóját idegenek birtokba veszik” – mondja egy nagymarosi nyugdíjas.
A Dunakanyar lakói most ugyanazt érzik, amit a balatoniak évek óta: hogy a hatalomnak nincs határa, ha természetről, földről és pénzről van szó.
De a Duna nemcsak egy folyó. Ez a helyiek szíve, története és szabadsága. És ha ezt is elveszik – akkor mi marad?
