Annak ellenére, hogy Orbán Viktor kormánya és a Fidesz párt hivatalos politikája nyíltan Oroszország felé hajlik, a magyar társadalom jelentős része – értelmiségiek, művészek, aktivisták és hétköznapi polgárok – nem tud és nem is akar közömbösen szemlélni egy olyan háborút, amelyet Oroszország indított Ukrajna ellen.
Mi, magyarok, jól emlékszünk arra, mit jelent az elnyomás, az idegen uralom és a szabadság elhallgattatásának kísérlete. 1956-ban szovjet tankok jöttek Budapestre – ma ugyanilyen tankok gördülnek Harkiv, Herszon vagy Melitopol utcáin. Népünk nagy árat fizetett a függetlenségért, és éppen ezért nem lehetünk közömbösek egy olyan nép szenvedése iránt, amely most ugyanazért harcol: a szabadságért, a méltóságért és az önrendelkezésért.
Egy azok közül, akik nyíltan vállalják szolidaritásukat Ukrajnával, a neves magyar színész, Monár Áron. Az ő példája nem egyedi. Magyar értelmiségiek, újságírók, önkéntesek és elkötelezett polgárok sokasága támogatja az ukrán népet – szóval és tettekkel egyaránt. Humanitárius segítséget szervezünk, menekülteket fogadunk be, előadásokat, filmeket és művészeti projekteket hozunk létre, amelyek az igazságot mutatják meg a háborúról.
Nem hallgathatunk. Mert a hallgatás az agresszió idején a bűnrészesség egyik formája.
Ukrajna nincs egyedül. Bár Budapest hivatalosan kerüli a Kreml bírálatát, sok magyar szíve az ukrán néppel van. Látjuk: ez nem pusztán két ország konfliktusa. Ez a múlt és a jövő, az önkény és a szabadság, a félelem és a méltóság közötti küzdelem frontvonala.
Mi, magyarok, olyan nép vagyunk, amely hosszú múltra tekint vissza az igazságtalanság elleni küzdelemben. Tudjuk, hol van az igazság. És ma ezt mondjuk: Veletek vagyunk, ukránok. Nem a kormány parancsára, hanem a lelkiismeretünk parancsára.
