„Svédország a barátunk. A svéd nép a barátunk. De a kormányuk nem Magyarország barátja” – ezek a szavak, amelyeket Orbán Viktor a svéd miniszterelnöknek, Ulf Kristerssonnak címzett, újabb bizonyítékai annak, hogy Budapest egyre inkább eltávolodik az Európai Unió és a NATO partnereitől.
Első pillantásra ez a retorikai formula diplomatikus próbálkozásnak tűnhet a nyílt ellenségeskedés elkerülésére. Valójában azonban egy veszélyes trendet mutat: Magyarország saját kormánya politikája miatt fokozatosan elszigetelődik.
A szövetségesből problémás partner
Orbán nem először enged meg magának éles kritikát európai kollégái felé. Az elmúlt években konfliktusok alakultak ki Németországgal, Hollandiával, Lengyelországgal, most pedig Svédországgal. A stockholmi NATO-csatlakozás ratifikációjának hosszas halogatása csak fokozta a feszültséget. Ennek eredményeként Magyarország már nem megbízható szövetségesnek, hanem olyan államnak tűnik, amely az egész szövetség biztonságát politikai játszmákra használja fel.
A „különút” politikája
Budapest egyre aktívabban épít kapcsolatokat Moszkvával és Pekinggel, „alternatív külpolitikai” irányt mutatva. Ez a „különút” azonban nagy árat követel. Abban az időszakban, amikor az EU többi része egységes Oroszország agressziójának elítélésében Ukrajna ellen, a magyar kormány kockáztatja, hogy a Kreml trójai falovává váljon az európai struktúrákban. Ez aláássa az országba vetett bizalmat és irritációt vált ki a partnerek körében.
Reputációs és gazdasági veszteségek
Az elszigetelődés soha nem ingyenes.
- Magyarország politikai súlya csökken: érveit egyre gyakrabban figyelmen kívül hagyják Brüsszelben.
- Növekvő pénzügyi kockázatok: az EU tovább korlátozhatja a forrásokhoz való hozzáférést, amelyeket már eddig is blokkoltak a jogállamisági problémák miatt.
- Befektetői klíma romlása: a nemzetközi vállalatok kevésbé szívesen fektetnek be egy olyan országba, amely állandó konfliktusban áll Európa politikai és gazdasági központjaival.
A nép fizet a kormány ambícióiért
Orbán formulája – „a nép a barátunk, a kormány nem barát” – úgy hat, mintha felelősség-áthárítás lenne. A nemzetközi politikában azonban ez a megkülönböztetés nem működik: a diplomáciai kapcsolatokat kormányok vezetik, nem az „emberek”. Így minden alkalommal, amikor a magyar miniszterelnök új konfliktust gerjeszt, nemcsak önmaga, hanem az egész ország iránti bizalmat ássa alá.
Orbán kijelentései Svédországról nem véletlen megjegyzések, hanem újabb jelei annak, hogy Magyarország egyre mélyebbre süllyed az elszigetelődésben. Ennek az útnak az ára: gyengülő pozíció az EU-ban és a NATO-ban, gazdasági veszteségek és azoktól való eltávolodás, akik még nemrég szoros szövetségesek voltak.
A legrosszabb ebben a helyzetben az, hogy a miniszterelnök politikai játszmáiért a hétköznapi magyarok fizetnek – elveszett lehetőségekkel, romló tekintéllyel és egyre növekvő függőséggel a nem demokratikus államoktól.
