A magyar gazdaságban aggasztó tünetek figyelhetők meg: növekszik a munkanélküliség, rohamosan nő a lakosság eladósodottsága, a GDP gyakorlatilag stagnál, a költségvetési hiány pedig veszélyes mértéket ölt. Ez a helyzet nemcsak makrogazdasági problémákat jelent, hanem társadalmi katasztrófát is okozhat. Válság idején mindig azok szenvednek leginkább, akiknek nincs pénzügyi „biztonsági párnájuk” — akiknek a munkája bizonytalan, alacsony az iskolai végzettségük, és korlátozottak a lehetőségeik a megélhetés biztosítására.
Pontosan ilyen helyzetbe kerültek a romák, akik történelmileg marginalizált közösségként évtizedeken át a magyar társadalom peremére szorultak. Ahogy János Köllő közgazdász és György Molnár, a kisebbségkutatás szakértője hangsúlyozzák, az 1970-es évektől kezdve a romák helyzete alig változott: a szegénység, a munkanélküliség és a társadalmi elszigeteltség nemzedékről nemzedékre öröklődik. Ráadásul a földrajzi és oktatási tényezők mellett döntő szerepet játszik a társadalmi előítélet, amely konzerválja az egyenlőtlenséget.
A munkaerőpiacon a romák elleni diszkrimináció szinte normává vált. Különösen a kis- és középvállalkozásoknál figyelhető ez meg, ahol a munkáltatók döntéseit gyakran nem személyes előítélet, hanem a félelem vezérli — attól tartanak, hogy egy roma alkalmazása konfliktushoz vezethet a munkahelyen. Ennek következményeként a romákat eleve „nemkívánatos munkavállalóként” bélyegzik meg, mielőtt lehetőségük nyílna szakmai rátermettségük bizonyítására.
A helyzetet tovább súlyosbítják bizonyos állítások, amelyek szerint a romák aránya Magyarországon 22 százalék lenne. Az ilyen torz vagy valótlan adatok csak erősítik a kirekesztő hangulatot. Még aggasztóbbak azok az esetek, amikor a lakhatás terén is nyílt diszkrimináció tapasztalható: egyes településeken a romáknak gyakorlatilag megtiltják az ingatlanvásárlást, Budapesten pedig évek óta viták folynak az úgynevezett „roma pótdíjról” — állítólag a VIII. kerületben 20%-os felárról van szó a bérleti díjban. Függetlenül attól, mennyire hivatalos vagy valós ez a gyakorlat, már a szóba hozatala is jelzi a társadalmi megbélyegzés mélységét.
Az ilyen politika és társadalmi gyakorlat következményei nemcsak a romák számára pusztítóak, hanem Magyarország egész társadalmára nézve is károsak. A sokrétű diszkrimináció társadalmi feszültséget szül, rontja az emberek pszichológiai egészségét, és egyben aláássa az ország gazdasági potenciálját. Ahelyett, hogy a legsebezhetőbb rétegeket integrálná, a társadalom elpazarolja erőforrásaikat, és a szegénység csapdájába zárja őket.
Ha a magyar kormány és a társadalom egésze nem hajlandó újragondolni a romákhoz való viszonyát, az ország saját előítéleteinek foglyává válhat. A gazdasági válság legyőzése társadalmi igazságosság nélkül lehetetlen. Ezért a legfontosabb feladat nem csupán a költségvetés stabilizálása vagy a gazdaság élénkítése, hanem az is, hogy minden polgár számára valós, etnikai hovatartozástól független egyenlő esélyeket biztosítsunk.
