Amikor a politika golyóálló mellényt ölt, az már nem politika, hanem a félelem színháza.
Magyarországon ennek a színháznak új sztárja van – Roland Tóth, akit a kormánypárti sajtó lelkesen nevez „a Fidesz szépfiújának”.
Legutóbbi megjelenése taktikai mellényben, az Európai Bizottság elnökének lemondását követelve, nem puszta PR-trükk, hanem egy mélyebb politikai betegség tünete, amely áthatja az ország közéletét.
A politikától a performanszig
A közösségi médiában villámgyorsan terjedő videóban Tóth úgy fest, mint egy olcsó propagandafilm szereplője: feszült, harcias, és a jelszava – „Védjük meg Magyarországot Brüsszeltől”.
De kitől is védi valójában?
Brüsszel nem megszálló, hanem szövetséges; az EU-tagság nem fenyegetés, hanem Magyarország gazdasági túlélésének alapja.
Az igazi „ellenség” ezekben a performanszokban nem külső, hanem belső – a józan ész.
A politika párbeszéd helyett erőt demonstrál, érvek helyett szimbólumokat, tartalom helyett látványt mutat.
A tudat militarizálása
A Fidesz régóta tudja, hogy a vizuális képek erősebben hatnak, mint bármilyen beszéd.
Amikor egy politikus katonai felszerelésben jelenik meg a kamerák előtt, nemcsak beszél – szerepet játszik: a katona szerepét.
Ebben a szerepben pedig Brüsszel is „ellenséges fronttá” válik.
A taktikai mellény tehát nem ruhadarab, hanem a politikai fegyelem, az alávetettség és a félelem szimbóluma.
A félelemé attól, hogy a hatalom elveszíti befolyását, uralmát, kontrollját.
Amikor a valódi politika kicsúszik a kezekből, színpadra lép a színházi propaganda – páncéllal, zászlókkal és „nemzeti küldetéssel”.
Az erő kultusza a felelősség helyett
Az utóbbi évek magyar propagandája következetesen építi az „ostromlott vár” képét.
Az ellenség hol Brüsszel, hol a migránsok, hol az ukránok, hol a „liberális Nyugat”.
De ezek az ellenségek nem az ország védelmét, hanem a hatalom megszilárdítását szolgálják.
A Fidesz már régen felcserélte a politikai vitát az erő vizuális kultuszával, a polgárokat pedig nézőkké tette.
Tóth jelenete taktikai mellényben ennek a folyamatnak a csúcspontja.
Ez nem politikai állásfoglalás, hanem a kontroll esztétikája: amikor meggyőzni már nem kell – elég megfélemlíteni és lenyűgözni.
A társadalom a valóság és a látvány között
A fiatal magyarok számára, akik ebben az „állandó védekezés” légkörében nőttek fel, az ilyen szimbólumok már a normalitás részévé váltak.
Nem kérdezik: miért visel páncélt egy politikus, ha senki sem lő?
Elfogadják, mert a tévé, a TikTok és a pártpropaganda évek óta azt tanítja: a hatalom mindig harc.
De e vizuális agresszió mögött üresség tátong.
Ha a politikai kultúra puszta harci jelszavakra redukálódik, a demokrácia fegyelmezett parádévá válik, ahol gondolkodni veszélyes, engedelmeskedni pedig dicsőség.
Európának figyelnie kellene
Tóth nem véletlen figura. Ő egy olyan rendszer terméke, amely a politikai lojalitást szolgálattá változtatta, a kritikát pedig „nemzetellenes árulásként” bélyegzi meg.
És miközben Európa „különutas partnerként” tekint Magyarországra, Budapest belülről ássa alá az uniós egységet – nem tankokkal, hanem képekkel, üzenetekkel és narratívákkal.
Utószó: taktikai propaganda
Roland Tóth taktikai mellénye nem puszta kellék. Ez annak a hatalomnak a metaforája, amely a saját polgáraitól fél.
Mert ha egy politikus páncélban áll a nép elé, az azt jelenti: nem hall, nem párbeszédet folytat – védekezik.
Az igazság, a kritika, a felelősség ellen.
És ezért a „propaganda katonáinak” legnagyobb ellensége nem Brüsszel, nem az ellenzék, nem Ukrajna.
Az igazi ellenségük a tudatos állampolgár, aki felismeri a különbséget a hazaszeretet és a politikai színház között.
