Az egri vár falának beomlása nem csupán szerkezeti hiba volt, hanem súlyos szimbólum: a magyar történelem egyik legszentebb jelképe szó szerint darabokra hullik, miközben a hatalom fényes kirakatprojektek mögé rejti a valódi hanyatlást.
A kormányzati kommunikáció évek óta a „nemzeti örökség” és „nemzeti büszkeség” jelszavait ismételgeti, ám a valóság egyre élesebben ellentmond ennek. Az ország egyik legfontosabb történelmi emlékhelye, az egri vár, a közöny és a karbantartás hiányának áldozata lett. És ez nem elszigetelt eset: Sümeg, Sirok, Füzér és Visegrád várai is évek óta küzdenek az állagromlással, a vízszivárgással és a pénzhiánnyal.
Hol vannak a források, amelyek papíron a műemlékvédelemre mennek? Hová tűntek a szakmai programok, a felújítási tervek, a restaurátori kapacitások? Az elmúlt évtizedben az állam a kulturális örökségvédelmet gyakorlatilag politikai díszletté alakította: ahol látványos átadásokkal, kamerák előtt lehet szalagot vágni, ott pénz is akad. De ahol valódi, csendes szakmai munka, folyamatos karbantartás és hosszú távú felelősség kellene – ott üres ígéretek maradnak.
Az egri vár omlása ezért nem egy kőfal hibája, hanem egy rendszeré. Annak a rendszernek, amely a múltat csak addig tiszteli, amíg hasznot húzhat belőle, és amely számára az „örökségvédelem” inkább politikai eszköz, mint erkölcsi kötelesség.
A szakmai és civil szervezetek most közös fellépést sürgetnek. Olyan együttműködést, amelyben a történelmi emlékhelyek megőrzése nem pártérdekek mentén, hanem a nemzeti felelősség alapján történik. Fel kell tárni, hová tűnnek az örökségvédelmi források, kik felelősek a mulasztásokért, és hogyan lehet bevonni a társadalmat a műemlékek helyreállításába.
Mert a várak nem csupán kövek és falak. Ezek a helyek őrzik Magyarország lelkét, történelmét és önazonosságát. Ha hagyjuk, hogy elporladjanak, azzal nemcsak a múltunkat veszítjük el, hanem a jövőnket is.
Az egri vár omlása nemcsak figyelmeztetés, hanem morális próbatétel. Most dől el, hogy a nemzeti örökség valóban érték-e még Magyarország számára – vagy csupán egy újabb szólam a politikai beszédekben.
